Vezetés és szervezés MSc

A képzési cél:

A vállalkozások, valamint a közszféra szervezetei számára olyan szakemberek képzése, akik megalapozott és integrált szakmai ismeretekkel rendelkeznek a menedzsment széles és – a választható szakirányuknak megfelelő – szűkebb területén. Megszerzett tudásuk birtokában képesek elemezni, tervezni, szervezni és irányítani a versenyszektor és a közszféra szervezeteinek munkafolyamatait. Képesek újonnan felmerülő problémákat felismerni, elemezni és megoldani, miközben az egyéni és szervezeti tanulás megismert kategóriáit használják, valamint az innovációra és a kreatív gondolkodásra való képességeiket hasznosítják. Megfelelő ismeretekkel rendelkeznek, tanulmányaik doktori képzés keretében történő folytatásához.

Képzés rövid tartalma:

  • Már megint és még több elméleti ismeret? Ugyan! Ez maga a gyakorlati tudás, kiváló tanáraink mellett a legjobb vezető szakemberektől és menedzserektől;
  • Hiszen tanulmányaik során a hallgatók megismerik a vezetés- és szervezéstudomány, valamint gyakorlat korszerű irányzatait és eredményeit;
  • Elsajátítják a korszerű informatikával és know-how-val támogatott vezetési és szervezési módszereket és azok gyakorlati alkalmazását;
  • Megismerik a szervezetek működése során felmerülő problémákat és új jelenségek megoldási módozatait, illetve a kritikus feldolgozásra irányuló módszereket;
  • Elsajátítják a képzés szakirányának területén az alapvető (funkcionális) gyakorlati módszereket és megoldásokat, valamint ezek hasznosításának lehetőségeit.

Szakirányok:

  • Üzletviteli tanácsadás (Business Consulting)
  • Emberi erőforrás menedzsment és szervezetfejlesztés (Human Resource Management and Organization Development)
  • Információmenedzsment

 

Szakképzettség: okleveles közgazdász vezetés és szervezés szakon
Képzési terület: gazdaságtudományok
Képzési helyszín: Budapest, Gödöllő, Békéscsaba
Munkarend: Nappali, Levelező
Finanszírozási forma: Állami ösztöndíjas / Önköltséges (nappalin, levelezőn: 350.000 Ft/félév)
A képzési idő: 4 félév

 

Egy volt hallgatónk véleménye:

„2009-ben kezdtem meg tanulmányaimat a Szent István Egyetem Gazdaság és Társadalomtudományi Kar Vezetés és Szervezés mesterképzési szakán. Ez az időszak az alapképzés befejeztével, egyfajta útkeresés volt számomra. A kérdés egyszerű volt: miként tudom a jövő összetettségét kezelni? A válasz ennél nehezebb. A Vezetés és Szervezés képzés egy eszközt nyújtott nekem. A két év alatt olyan rendszerezett ismeretekre tettem szert, melyek nem csak azt eredményezték, hogy a szak képzési tervében megfogalmazott célokat elérjem, hanem hogy lehetőségeimet felismerjem és talán a legfonto-sabb, önmagamat megismerjem. Hogy stílszerű legyek és egy vezetési filozófiával éljek: Végső soron mindenkinek csak egy embert kell vezetnie, saját magát. Ha erre képes, mások is követni fogják.És hogyan tovább? A végső válasz még várat magára, de azt hiszem, az eddigi eredmény magáért beszél. 2011-től a Szent István Egyetem Gazdálkodás és Szervezéstudományi Doktori Iskola hallgatójaként írom e sorokat és remélem, e sorok olvasói közül többen is követni fognak ebben.”

Kollár Péter
PhD hallgató

 

A szak mintatanterve a 2018/19. tanévtől