Romaügyi és Társadalmi Felzárkóztatási Szakkollégium

A gödöllői Szent István Egyetemen a Romaügyi és Társadalmi Felzárkóztatási Szakkollégium 2014 decemberében alakult. Kimondottan azzal a céllal jött létre, hogy segítse az Egyetem azon vállalásának teljesülését, amely a társadalmi felzárkózás folyamatát próbálja előmozdítani, különös tekintettel a hazai - majd később a térség - cigány közösségeire. 

A Szakkollégium a hallgatói öntevékenységre épülő alternatív közösségi létforma kereteinek kialakításával, előadás-sorozatok, kutatások, viták, konferenciák, közösségi programok szervezésével kívánja céljait megvalósítani. Lehetőséget biztosít a szakmai ismeretek elmélyítésére és az individuális elképzelések kibontakozására. Szellemi műhelyként magas színvonalú szakmaiság jellemzi és törekszik arra, hogy tagjai társadalmi érzékenységét elmélyítse. A Szakkollégium céljai továbbá, hogy segítse elkötelezett szakemberek felkészülését, majd a kérdéskörben való jövőbeni megjelenését, illetve kiemelt cél, hogy a roma hallgatók is minél nagyobb számban legyenek annak részesei.

A Romaügyi és Társadalmi Felzárkóztatási Szakkollégium folyamatosan törekszik szakmai együttműködésekre más csoportokkal, szervezetekkel. Szoros kapcsolatot ápol a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Fenntartható Fejlesztés és Gazdálkodás Intézetének, Vidék- és Területfejlesztési Tanszékével (valamint korábbi elődeivel) és a Vidékfejlesztési Szakkollégiummal.

A Romaügyi és Társadalmi Felzárkóztatási Szakkollégium szárnyai alatt számos szakmai rendezvény és projekt valósult meg. Legutóbb az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által gondozott Nemzeti Tehetség Program támogatásával az NTP-SZKOLL-18-0057 azonosítójú, „A Romaügyi és Társadalmi Felzárkóztatási Szakkollégium szakmai és közösségi fejlesztése” elnevezésű projekt keretében a szakkollégium magas színvonalú előadássorozatot, kihelyezett foglalkozásokat, terepkutatást, kötet-kiadást, weblapfejlesztést, valamint eszközbeszerzést valósított meg.

A Romaügyi és Társadalmi Felzárkóztatási Szakkollégium - immár a MATE szárnyai alatt – folytatja eddigi tudományos – közösségi tevékenységét, kiemelten kezeli a szakkollégisták toborzását, szakmai mentorálását és a társadalmi érzékenyítés területét, együttműködik más szervezetekkel, valamint igyekszik fejlődni.

 

Szakkollégiumi koordinátor (kapcsolattartó): Gubacsi Franciska

Intézmény: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Fenntartható Fejlesztés és Gazdálkodás Intézet, Vidék- és Területfejlesztési Tanszék

Email: gubacsi.franciska [kukac] phd.uni-szie.hu