Állattenyésztési Szakkollégium

Az Állattenyésztési Szakkollégium olyan hallgatók számára létrejött szervezet, akik az egyetemi kötelezettségeken túl is érdeklődnek a szakmájuk iránt. A felsőoktatási intézmény oktatási tevékenységén túlmenően szakmai képzést és önképzési lehetőséget nyújtunk tagjainknak: állattenyésztés, állattartás, takarmányozás és egyéb kapcsolódó határterületeken. A szakmai munka egyrészt az adott szakterület legkiválóbb kutatóival, oktatóival való intézményes együttműködésben, másrészt öntevékeny szerveződésben, belső előadók közreműködésével folyik. Összességében tehát a Szakkollégium legfőbb célkitűzése az egyetem falai között megszerezett és elsajátított tudás elmélyítése, de legfőképpen annak gyakorlati kiegészítése. Ennek érdekében többek között előadásokat vagy előadás sorozatokat, üzemlátogatásokat és hazai vagy külföldi tanulmányutakat szervezünk, valamint hazai és nemzetközi konferenciákon veszünk részt. Még a rendkívüli 2019-20-as tanévben is volt szerencsénk ellátogatni pályázati keretből Beremendre, a Csípőtelek tehenészetbe, majd a mohácsi vágóhídra. Később pedig a Dunaharaszti tehenészetbe és Parasztsajt farmra szerveztünk teleplátogatást. Az elmúlt években többször volt lehetőségünk részt venni a Bécsi Agrártudományi Egyetem (BOKU) által szervezett konferenciákon is.

Továbbá egyéb szakmai és csapatépítő programokat biztosítunk a szakkollégisták és a szakkollégiumon kívüli egyetemisták számára. Segítjük az oktatók és hallgatók közötti gördülékeny együttműködést.

Szakkollégiumunk nagy hangsúlyt helyez tagjai emberi és szakmai fejlődésére, az alapképzés első évektől az egyetemi, illetve főiskolai képzés végéig.

Ha felkeltettük az érdeklődésedet ne habozz! Tárt karokkal várunk minden az állattenyésztés vagy az állattartás iránt elkötelezett, vagy akár csak érdeklődő hallgatótársat. Nincs más dolgod csak felkeresni bennünket és kitölteni a bejelentkezési lapot.

Az alábbi elérhetőségeken találtok meg minket:

  • Facebook oldal: https://www.facebook.com/AllattenyesztesiSzakkollegium
  • Email: allattenyesztesi.szakkollegium [kukac] uni-mate.hu

  • Szakkollégiumi elnök: Vlaskality Sára Dóra – saridori [kukac] gmail.com
  • Szakkollégium tiszteletbeli elnök, oktatói segítő: Szabó Rubina Tünde – szabo.rubina.tunde [kukac] uni-mate.hu