A Dr. Ujvárosi Miklós Gyomismereti Társaság és a Magyar Gyomkutató Társaság nevében megrendülten értesítjük az Egyetem polgárait, hogy hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Dr. Petrányi István. Hamvasztás utáni búcsúztatása Gödöllő központjában, a Dózsa György úti köztemetőben lesz 2021. március 10-én, 11 órától.
Dr. Petrányi István 1951. június 23-án született Gödöllőn, értelmiségi családban. Édesapja főiskolai főigazgató, tanszékvezető főiskolai tanárként, míg édesanyja közigazgatásban dolgozó osztályvezetőként ment nyugállományba. Szülei korai válása, majd újra-házasodásuk miatt már középiskolásként önállóságra, és részben anyagi függetlenségre kényszerült. Általános iskolai tanulmányait még Gödöllőn, középiskolai tanulmányait pedig már a kiskunfélegyházi Mezőgazdasági Technikumban végezte, ahol elsősorban a növénytermesztéssel kapcsolatos tárgyak érdekelték. Ezen szakterületen végzett szakköri munkát, és vett részt tanulmányi versenyeken is.
1969-ben sikeresen felvételizett a keszthelyi Agrártudományi Egyetem mosonmagyaróvári Karára, ahol 1970-ben kezdte meg tanulmányait, és öt év múlva agrármérnöki diplomát szerzett.
Az egyetem elvégzése után a Pest Megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomáson helyezkedett el, és munkakörének megfelelően az MTA vácrátóti Botanikai Kutató Intézetébe irányították, hogy kapcsolódjon be Magyarország gyomflórájának a vizsgálatába. Ebből az időszakból kiemelkedik a botanikus, gyomkutató tudós Dr. Ujvárosi Miklóssal való munkakapcsolata, a növényföldrajz és a növényrendszertan világhírű tudósával a kétszeres Kossuth-díjas Soó Rezső akadémikussal, és a szintén világhírű Csapody Vera növényfestő botanikussal való találkozása. A néhány év alatt lehetősége volt a hazai gyomflóra megismerésére és a gyomfelvételezési metodikák elsajátítására. Ez idő alatt vett részt a MÉM és az MTA által közösen szervezett gyomismereti tanfolyamon. A tudós Ujvárosi professzor mellett eltöltött évei egész további életére meghatározták pályafutását.
A gyomok elleni védekezés és általában a növényvédelem kérdéseinek részletesebb megismerése céljából beiratkozott a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Termesztési Karára, ahol 1979-ben növényvédelmi szakmérnöki képesítést szerzett. Ezt követően munkáját a Növényvédelmi és Agrokémiai Állomáson gyombiológusként folytatta tovább. 1981-ben növényvédelmi hatósági és karantén vizsgát tett. 90 termelőszövetkezetet és 10 állami gazdaságot magába foglaló megyéje gyomirtási helyzetéért volt a felelős. Feladata volt a megye növényvédő mérnökeivel való kapcsolattartás, és gyombiológiai, gyomelterjedési, valamint vegyszeres gyomirtási kérdésekben szaktanácsolásuk, segítésük. Tevékenységi köréhez tartozott többek között a gyomirtási technológiák fejlesztése, továbbá a hazai (Alkaloida, ÉMV, BVM, Chinoin, Nitrokémia, Richter stb.) és külföldi (BASF, BAYER, Ciba-Geigy, Elanco, Hoechst, Rhône-Poulenc, Sandoz, Uniroyal stb.) növényvédő szereket is gyártó vegyszer- és gyógyszergyárak újfejlesztésű herbicidjeinek hatósági engedélyezés előtti biológiai vizsgálata. További feladata volt a megyei védekezési felhívások készítése, bírósági szakértés, megyén belüli továbbképzéseken, tanfolyamokon és egyéb „céges” rendezvényeken való előadások tartása. Napi munkája mellett, alkalmankénti óraadásokon túl, egy-egy éven keresztül a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem graduális, valamint a Gödöllői Agrártudományi Egyetem posztgraduális képzésében, mint a tárgyat vivő vendégelőadó vett részt.
1983-ban a gödöllői Agrártudományi Egyetem (GATE) elfogadta doktori cselekmény iránti kérelmét. 1986-ban „summa cum laude” minősítéssel doktori szigorlatot tett, és még ebben az évben egyetemi doktorrá avatták.
1987-ben nyertes pályázata eredményeként került Budapestre a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem akkori Növényvédelmi Tanszékére, ahol az „üzemi növényvédelem” tantárgy keretén belül a gyomnövényekkel és a gyomszabályozással kapcsolatos ismeretek oktatását vállalta. Főállásban összesen 17 évig tanított a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, majd az egyetemek integrációját követően a Szent István Egyetem, végül a budai karok SZIE-ből való kiválása után a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karán.
Külön érdeme, hogy a tanszéki vezetéssel közösen a 90-es évek elejétől elérte azt, hogy az egyetemen addig „mostohagyerekként” kezelt gyomirtás külön tantárgy lett, ami kezdetben gyakorlati jeggyel, később pedig kollokviummal zárult. Szakmai ismertségének és elismertségének köszönhető, hogy később a herbológiai ismereteket két különálló tantárgy „rangjára” emelte: gyomnövénytan, gyomirtási technológia.
Munkaidejének nagy részét az előadások, gyakorlatok tartása, a hallgatókkal való foglalkozás töltötte ki. Igényesen megtartott, színvonalas és figyelemfelkeltő előadásait minden hallgató szívesen hallgatta, de emellett értékelhettük humorérzékét is.
Az oktatás mellett az egyetem társadalmi életében is szerepet vállalt. Két cikluson keresztül is beválasztották a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Közalkalmazotti Tanácsába, melynek a második ciklusa alatt elnöke is lett. A felsőoktatási intézmények kötelező integrációja révén, három egyetem és három főiskola összesen 10 kara által 2000. január 1-től létrehozott Szent István Egyetemen (SZIE) megalakult Összegyetemi Közalkalmazotti Tanácsának elnökévé is megválasztották. „Hivatalból” vett részt Kari Tanácsokon, valamint a SZIE Egyetemi Tanácsának ülésein. Tagja volt a rektor, rektorhelyettesek, dékánok, valamint az egyetemi főtitkár és a gazdasági főigazgató alkotta legfőbb grémiumnak, a Vezetői Kollégiumnak is. A KT elnöki funkcióját a budai karok SZIE-ből való kiválásáig, és egyben a volt Közgazdasági Egyetem három egyetemi, és a volt Államigazgatási Főiskola egy karával való integrációját követően létrejött Budapesti Corvinus Egyetem megalakulásáig viselte.
Kutatási eredményeiből számos konferencián tartott előadást (Lippai János Tudományos Ülésszak, Növényvédelmi Tudományos Napok). Ismeretterjesztő lapokban és tudományos folyóiratokban több publikációja jelent meg, amelyek elsősorban a veszélyes, nehezen irtható gyomfajok biológiájához és terjedéséhez, valamit a vegyszeres gyomirtási technológiák fejlesztéséhez köthetők. Szerkesztőként, szerzőként, felkért társszerzőként, lektorként 35 tan- és szakkönyv születésében működött közre.
Tagja volt az Európai Gyomkutató Társaságnak (European Weed Research Society, EWRS), és jelentős szerepet vállalt a hazai tagozat megalapításában. Mint a hazai tagozat titkára, részt vett az EWRS 9. konferenciájának megszervezésében a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen 1995-ben. Betegségének diagnosztizálása előtt e minőségében járt akkoriban Londonban és Brightonban.
Szakterületét érintő kérdésekben számtalanszor kérték ki véleményét. Különböző szinteken rendszeresen végzett bírósági eseti szakértéseket. Több ügyben hagyatkoztak rá a Legfelső Mezőgazdasági Szakértői Fórumnál is. Legutolsó szakvéleményét egy 150 milliós kárigényű perben adta.
Egészen haláláig aktív tagja volt a Dr. Ujvárosi Társaságnak és a Magyar Gyomkutató Társaságnak. Tengelictől napjainkig című könyvében megelevenedik az Ujvárosi Társaság húszéves története a kezdetektől 2003-ig. 2000-től nagy odaadással és lelkesen vett részt a Gyomnövények, gyomirtás folyóirat munkájában, majd később nyelvi lektora lett a Magyar Gyomkutatás és Technológia lektorált szakfolyóiratnak. Nagyon felemelő érzés volt számára, hogy 1999-ben neki ítélték a „herbológusok” legmagasabb szakmai kitüntetését, az Ujvárosi Miklós Emlékérmet, amit a 2000. év elején a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében vehetett át.
Sajnos, betegsége korán gátat szabott tudományos pályafutásának. Kezdetben még nehezen – és fájdalmakkal – tudott járni, majd végleg kerekesszékbe és ellátásra kényszerült. 60. születésnapját Gödön még együtt ünnepeltük, majd ezt követően betegsége egyre inkább arra kényszerítette, hogy bezárkózzon. De otthonából is fáradhatatlanul dolgozott, és minden téren segítette a hazai „gyomos” közösség munkáját. Külön dicséretet érdemel, ahogyan Abonyi Zsuzsanna növényfestő pályáját segítette. Erre emberi tulajdonságai, de az is inspirálta, hogy benne is volt művészi hajlam. Papírra fektetett szellemi „hordalékainak” középpontjában nagyon gyakran a növények álltak. Vallotta, hogy ha az ember – foglalkozzék bármivel is – de nem bizonytalanul, félve és görcsösen, amúgy izzadságszagúan, hanem a tudás bizonyosságával munkálkodik, lehetősége nyílik az előbbiekkel ellentétben, hogy élvezze is azt, amit tesz. Nos így volt ő is az oktatással, és így bánt a hallgatókkal is. Szívesen írt verseket, és „magánszorgalomból” vállalkozott arra, hogy összegyűjtse a herbológus kollégák „másik arcát” bemutató, különböző műfajú (versek, prózák, fotók, rajzok, festmények, faragások, hímzések stb.) művészi alkotásait, amelyeket aztán szerkesztésében és jelentős anyagi hozzájárulásával 2017-ben, „Igaz lélekkel” című antológia formájában adtak ki.
Kazinczi Gabriella - Benécsné Bárdi Gabriella